Világfoci!
Boka Gábor 2012.06.25. 18:39

Pirlo is belépett az Aranylabda esélyesek táborába.
Az elmúlt évek ebben a tekintetben általában C. Ronaldo és Messi harcáról szóltak, amibe néha volt esélye beleszólni a holland Snejdernek, vagy a Barca kát klasszisának Xavinak illetve Iniestának.
Idén viszont a másodvirágzásában tündöklő visszavont irányító már a szakértők szerint is mindenképpen a dobogó felé kacsingat. Igaz neki idén nem voltak BL meccsei, mint CR-nek, vagy Messinek, de a Scduetto megszerzésében ő jelentette a különbséget a Juventus és a Milan között, valamint Olasz Kupa döntőig is menetelt a Zebrákkal.
Az pedig, hogy szárnyal az EB-n talán a legtöbbet veti a mérlegelésnél. Igaz a Real Madrid szélsője is 3 gólnál és egyre jobb játéknál tart, valamint szintén elődöntős Portugáliával. Messi viszont csak barátságos meccseken játszik, de azokon (is) szórja a gólokat.
Pirlo megmutatta, hogy egy EB-n is lehet zseniális szabadrúgás gólt lőni, valamint az eddig 3 szerzett olasz gólból 2-nél ő adta az asszisztot. Az angolok ellen pedig egy már-már pofátlan 11-essel csinált hülyét Hartból, amitől még a legnagyobb klasszisok is elaléltak.
A játéka alapján pedig egyértelműen ott kell emlegetnünk az esélyesek között az év végi díjátadó elszámolásainál. A következő szezontól pedig már a BL-ben is bizonyíthatja, hogy új vezére lett ő a Juventusnak. A posztján mindenképpen a Világ legjobbja jelenleg a Világbajnok és BL győztes játékos. Az esélyeit tovább növelheti majd a németek ellen egy jó játékkal és egy esetleges EB döntővel, természetesen.
|